Néha azt hiszem jobb, de sohase könnyebb…..

Kedvesemnek…..

Tudod, minden nehezebb most,
olyan össze-vissza élek.
Lassan kideríthetetlen:
mi a látszat, mi a lényeg.

Tudod, mindent mondanak,
de elmaradnak barátok.
A dolgokat, csak a felszínen,
csak távolból látod.

De ha mellém lefekszel,
képzeld azt, hogy élsz,
ha mellettem elalszol:
álmodj nálam szebbeket.

Tudod, minden nehezebb most
bármerre lépek.
Nem látom az út végét, és
egyre jobban félek.

Tudod kedves, ha rám nézel
fénytelen szomorú szemmel.
Úgy vagyok én is egyedül
minden kérdésemmel.

De ha mellém lefekszel,
képzeld azt, hogy élsz,
ha mellettem elalszol:
álmodj nálam szebbeket.

Fenn az őrtoronyban olyan sötét az ég,
Itt a félelemmel lehet nem sokra mész,
És ha mégis egyszer bezárna fenn az ég,
Én akkor is gondolok majd rád,
Mikor lángol körülöttünk a világ.
Ha nem ragyognak az égen a csillagok,
Törékenyek vagyunk….

Fenn az őrtoronyból látni a világon túl,
Minden béke után újabb háború dúl,
És ha mégis egyszer bezárna fenn az ég,
Én akkor is gondolok majd rád,
Mikor lángol körülöttünk a világ.
Ha nem ragyognak az égen a csillagok.
Törékenyek vagyunk,
Olyan törékenyek vagyunk….

Minden emberségem pokolra vetették,
Minden igazságom tagadták, elvették.
Fegyverrel kezemben hogyan szerethetnék?
Akkor is gondolok majd rád,
Mikor lángol körülöttünk a világ.
Ha nem ragyognak az égen a csillagok,
Törékenyek vagyunk,
Olyan törékenyek vagyunk…..

Székely János: Tudom én, kedves…

Tudom én, kedves, hogy sosem leszel
Törvényben sem és bűnben sem a társam.
Tudom, hogy nincs, és már nem is lehet
Jogom, hogy magam életedbe ártsam.

Tudom én, kedves, hogy virágaid
Énnekem már csak bánatot teremnek.
És mégis boldog és hálás vagyok
Azért, hogy vagy, és azért, hogy szeretlek.

Fellombozol, mint csonka fát a komló.
A legnagyobb rossz és a legnagyobb jó
Vagy énnekem a földön és égen.

Láng vagy, mely perzselt, míg köröttem lengett,
De távolabbról éltet és melenget:
Elvesztett társam, megnyert kedvesem.

Nem tudom hívsz-e holnap,
nem tudom jössz-e holnap,
szeretném, ha szeretnél ma még.
Nem tudom látsz-e holnap,
nem tudom, hogy lesz-e holnap,
szeretném, ha szeretnél ma még.

Ha nézhetném, ahogy elalszol,
ha itt lennél, mikor ébrednék.

Ha mégis másképp lenne,
és én már nem leszek benne,
legyen szép, legyen úgy is szép.
Akárhol és akármerre vezessen a jószerencse,
segítsen, segítsen az ég.
Minden ajtó titokra nyílik,
ha tudnánk a jelszót, be se léphetnénk.

Nem tudom hívsz-e holnap,
nem tudom jössz-e holnap,
szeretném, ha szeretnél ma még.
Nem tudom látsz-e holnap,
nem tudom, hogy lesz-e holnap,
szeretném, ha szeretnél ma még.

Mintha már a semmibe szédülnék,
szeretném, ha szeretnélek még.

Álmok álmodóban, lángok elfogyóban.
Szeretném, ha szeretnél ma még.
Napok-évek elfutóban,
lábnyomok a tiszta hóban,
szeretném, ha szeretnél ma még.

Mintha már a semmibe szédülnék,
szeretném, ha szeretnélek még.

Ha mégis máshogy lenne,
és én már nem leszek benne,
legyen szép, legyen úgy is szép.
Akárhol és akármerre vezessen a jószerencse,
segítsen, segítsen az ég.

Mintha már a semmibe szédülnék.
Szeretném, ha szeretnélek még.

Ha mégis máshogy lenne,
és én már nem leszek benne,
legyen szép, legyen úgy is szép.
Akárhol és akármerre vezessen a jószerencse,
segítsen, segítsen az ég.

Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.

 Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.

 Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.

 Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.

 Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.

1937. november

József Attila
1905. április 11 - 1937. december 3.

"A dolgok változnak. A vers örök."

A költészet napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünnepeljük Magyarországon.

József Attila - Szép csöndesen aludj

Szép este van. Szép csöndesen aludj.
Szomszédjaim is lefeküsznek már.
Az uccakövezők is elballagtak.
Messze-tisztán csengett a kő.
Meg a kalapács
Meg az ucca
S most csönd van.
Régen volt amikor láttalak.

Dolgos két karod is oly hűs
Mint ez a nagy csöndű folyó.
Nem is csobog csak lassan elmegy.
Oly lassan hogy elalusznak mellette a fák
Aztán a halak
A csillagok is.
És én egészen egyedül maradok.

Fáradt vagyok sokat is dolgoztam
Én is elalszom majd.
Szép csöndesen aludj.
Bizonyosan te is szomorú vagy
Azért vagyok én is szomorú.

Csönd van
A virágok most megbocsátanak.

Megint a rossz útra léptem.
Száz közül megismerem.
Megint a szívemre hallgatok,
Mikor csődöt mond az eszem.

Milyen egy átkozott nyár volt.
Ilyenből egy is elég.
Mondanom illene valami szépet,
De mindjárt indul a gép.

Holnap már mindent bánok.
Kerestek majd, de nem találtok.
Holnap már Úton leszek.
Aludj csak, én fel nem ébresztelek.

Senki sem tudja az igazi nevem,
Senki sem érezheti, ha szeretem.
Elmondanám, mennyit érsz,
De egyetlen élet oly kevés.

Megint a rossz útra léptem.
Te tudtad, hogy megteszem.
Ami fontos úgy ér véget,
Hogy észre sem veszem.

Holnap már mindent bánok.
Kerestek majd, de nem találtok.
Holnap már úton leszek.
Aludj csak, én fel nem ébresztelek.

Senki sem tudja az igazi nevem,
Senki sem érezheti, ha szeretem.
Elmondanám, mennyit érsz,
De egyetlen élet oly kevés.

József Attila - Tedd a kezed

Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.

Nem adom vissza.
Szemhéjam mögött őrzöm
Legszebb képedet.

Fodor Ákos

 Ossian – Társ a bajban

 Óvnád-e másoktól, önmagától?
Elűznéd rossz álmait?
Bármeddig megvárnád, elfogadnád
Önzését, rossz napjait?

Nem kell az eskü, a gyűrű kevés
Ez véreddel írt szerződés

Társad a bajban
Rosszban és jóban
Magányodban, mélypontokban
Napfényben, sárban
Örömben, gyászban
Szép napokban, vesztes harcban

Pokolra elmennél, kiegyeznél
Istennel és Ördöggel
Végsőkig védenéd, összes bűnét
Szerelmed oldozná fel

Nem kell az eskü, a gyűrű kevés
Ez véreddel írt szerződés

 Társad a bajban
Rosszban és jóban
Magányodban, mélypontokban
Napfényben, sárban
Örömben, gyászban
Szép napokban, vesztes harcban

Társad a bajban….
Társad a bajban…..

OSHO: AZ ÉLET VONATA

Az Élet olyan, mint egy vonatutazás...

Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál. Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleinkkel. Sajnos a valóság más... Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maraduk nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat.

Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek a számunkra. Ők a testvéreink, a barátaink és mi szeretjük ezeket a csodálatos embereket.

Néhányan, azok közül akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást. Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során. Mindig vannak olyanok is a vonaton, akik készek segíteni a rászorulókon. Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után...
Mások fel- és leszállnak, s mi alig vesszük észre őket...

Lehetnek olyanok, akiket nagyon szeretünk, mégis másik vagonban utaznak. Így egyedül kell mennünk ezen a szakaszon. Természetesen megtehetjük, hogy megkeressük őket, átverekedhetjük magunkat az ő kocsijukba. De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt...

Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással... és visszafordulni soha sem lehet. Tegyük tehát a lehető legjobbá utazásunkat! Próbáljuk a velünk utazók jó oldalát nézni és keressük mindenkinek a legjobb tulajdonságait... Jusson eszünkbe, hogy bármely szakaszon találkozhatunk szenvedőkkel, akiknek szükségük van a segítségünkre. Mi is lehetünk gyakran elhagyatottak, s ez annak is megadathat, aki jelen helyzetét tekintve rajtunk segíthet.

Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg s azt sem, hogy az útitársaink mikor, nem szólván arról, aki közvetlen mellettünk foglal helyet. Úgy érzem, vigasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból... Azt hiszem, igen. Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során találkoztam fájdalmas. A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú lesz. De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk és érzem, látni fogom őket jönni olyan csomaggal, ami addig még nem volt nekik... Ami boldoggá tesz, az a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot teljesebbé, értékesebbé tenni.

Barátaim, tegyünk úgy hogy jó utunk legyen és a végén azt mondhassuk, hogy megérte a fáradozást! Próbáljunk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni maguk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban.
Azoknak, akik az én vonatom utasai, kívánok: Jó utazást!

Azt adom, amim van, te pedig megbecsülöd. Cserébe nekem adod, amid van - és nem azt, amit szeretnék -, én pedig megbecsülöm. Lemondok arról, hogy más embert faragja belőled, és te is lemondasz arról, hogy más embert faragj belőlem. A többit pedig bízzuk az évekre.

Nézd, most minden a régi még,
holnapra, mondd, hogyan tűnik el?
Nézd, most itt ez a pillanat,
eltűnik és észre sem veszed!
Talán egy szó
éppen elég, ami bánt
a világ egy másik oldalán
ott van a szívem is
messzire ment a mától
olyan messze, olyan távol.

Szeress most úgy, ahogy nem lehet,
ahogy nem lehetek veled!
Miért kellett, hogy megkívánjam
ugyanúgy, ahogy elhibáztam!
Úgy ahogy nem lehet,
ahogy nem lehetek veled!
Istenem,
mondd, hogy újra látom őt!!!
Még a végtelen előtt!
A végtelen előtt!

Nézd, most a minden a semmiért,
hirtelen hogyan tűnik el!
Nézd, most az ígéret földjén állsz,
de te észre sem veszed!!!
Talán egy szó
éppen elég, ami bánt
a világ egy másik oldalán,
ott van a szívem is,
messzire ment a mától
olyan messze, olyan távol.

Szeress most úgy, ahogy nem lehet,
ahogy nem lehetek veled!
Ne szólj semmit, mindent értek,
a szerelmet, tudom, te sem kérted,
úgy ahogy nem lehet,
ahogy nem lehetek veled!!!
Istenem,
mondd, hogy újra látom őt!!!

Az egészet letagadhatnánk,
hisz úgy teszünk, mintha nem hallanánk,
hogy szerelemért kiállt a világ,
és tudom jól,
de ha a tükörből vissza mosolygok
az nem hinném, hogy csak én vagyok,
nem hinném hogy csak én.
Te is benne vagy, ugyanúgy!!!
 
...kellet, hogy megkívánjam
itt a földi mennyországban,
úgy, ahogy nem lehet,
ahogy nem lehetek veled!
Istenem,
mondd, hogy újra látom Őt!
De még a végtelen előtt!!
A végtelen előtt!

FÁJ...

B. Radó Lili: Vers varázsa vasárnap

Meleg kályha, régi karosszék mélye,
vasárnap délután. Verset mondok magamban,
szürcsölvén zengő ízét színes szavaknak
s az édes mérget lassan szívemre szívom.
Jaj, Kedves, újra élsz s én megint menekülőben!
Mikor alszom, eszem, vagy beszélgetek vidáman,
azt hiszem, szabad vagyok s magamé már egészen:
Te jössz és szívemre ejted parancsoló kezed
s én látod újra, újra, jaj, újra rab leszek.
Még áltatom magam kissé, hogy tán a vers volt,
(hogy csak szó, mi zsong, s ami megint megejtett,
hogy semmi sem volt köztünk, már arcom is felejted)
de mosolyos nyugalmam elvitted, Kedves, újra.

A kokárda

A kokárda (szalagcsillag) kör alakú, fodros szélű, nemzetiszínű jelvény, melyet eredetileg kalapra vagy sapkára, a nők esetleg a hajukba tűztek. Franciaországból terjedt el a 18-19. századi forradalmak idején egész Európában és Amerikában.

A magyar kokárdát március 15-én, 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetét jelentő pesti forradalom évfordulóján szokás viselni. A magyar hagyomány szerint a pesti radikális ifjúság vezérei Petőfi Sándor és Jókai Mór szerelmeiktől, Szendrey Júliától illetve Laborfalvi Rózától kaptak kokárdát a forradalom estéjén. A francia kokárdától eltérően nem kalapra tűzték, hanem a kabát hajtókájára vagy mellrészére a szív felőli oldalon.

A teljes kokárda mellett elterjedt még a nemzetiszínű szalag viselete is. Ezt néhány centisre vágva, azonos szabályok szerint hordják, és sokféle hajtási variációja létezik.

A színeket rendszerint a nemzeti zászlóról veszik, tulajdonképpen egy nemzeti színű szalagot meghajlítanak. Szabály szerint a színek mindig belülről kifelé olvasandók: a zászló fölső (függőleges csíkozásnál a bal oldali) része kerül a kokárda belsejébe, az alsó része pedig a külső szélére.

A magyar kokárda piros-fehér-zöld színű (a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt jelképezi), tehát helyesen kívülre kerül a zöld. Az 1848-as pesti forradalom idején a márciusi ifjak még valóban így is használták, de Than Mór festményein is megfigyelhető, hogy a huszárok csákórózsáján is helyesen szerepel a színsorrend. Téves viszont Szendrey Júlia kokárdája, amit Petőfinek készített, hiszen ezen az olasz színek sorrendje figyelhető meg. Valószínűleg már a forradalom idején is használtak téves kokárdákat, nem mindenki tudhatta, hogyan kell helyesen hajtani.

Manapság téves történelmi berögződések, és a hagyomány miatt legtöbbször a piros van kívül és a zöld belül.

„… Ugye a kokárda úgy készül, hogy egy nemzeti színű szalagot meghajlítunk. Hogyha azt akarjuk, hogy kétoldalt piros-fehér-zöld jöjjön ki belőle, bizony itt a zöld kerül kívülre és a piros belülre. A kokárda mindig belülről kifelé olvasandó. De már 1848-ban a kokárdák többsége fordított volt. Kívül volt a piros, mert úgy csinosabb. Az olasz kokárda amit mi hordunk, mert ugye az osztrák fekete-sárga kokárdát is úgy hordták, hogy a katonának a csákóján egy sárgaréz lap volt és a közepén egy fekete gomb. Fekete-sárga. Tehát így kellene kinéznie a kokárdának.”

Jókai Mór így ír a kokárdáról:

„… Jelenleg a nemzeti kokárda a reformerek színe, a békés átalakulás embereié, mentül nagyobb e toll vagy kokárda, annál nagyobb az ő istenbeni bizodalmuk és megelégedettségök.”

1848. március 15-én a pesti forradalom estéjén a Bánk Bán előadásán Jókai Mór szónokolt a színpadon, amire így emlékezett vissza egy későbbi írásában:

„Látjátok ezt a háromszínű kokárdát itt a mellemen? Ez legyen a mai dicső nap jelvénye. Ezt viselje minden ember, ki a szabadság harcosa; ez különböztessen meg bennünket a rabszolgaság zsoldoshadától. E három szín képviseli a három szent szót: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezt tűzzük kebleinkre mindannyian, kikben magyar vér és szabad szellem lángol! Ez aztán fordított a dolgon. A háromszínű kokárda helyreállítá a rendet. Aki háromszínű kokárdát akart feltűzni, annak előbb haza kellett menni. Tíz perc múlva a színház üres volt. És másnap minden embernek ott volt a mellén a háromszínű kokárda; a Nemzeti Kaszinó urainak paletot-ján kezdve, a napszámos darócáig, s aki köpönyegben járt, az a kalapjára tűzte. ”

Forrás: wikipedia.org

Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy.

Müller Péter

Két nő lakik bennem:az egyik meg akar ismerni minden kalandot,át akar élni minden örömet és szenvedélyt,a másik viszont hétköznapi életet szeretne,biztonságot,nyugalmat,boldog családot.Én vagyok a háziasszony és a szajha,két lélek egy testben,akik egymás ellen harcolnak.Egy nő találkozása önmagával egyszerre játék és komoly kockázat.Isteni tánc.Amikor megtaláljuk önmagunkat,két isteni erő csap össze bennünk,két univerzum ütközik össze.S ha a találkozásból hiányzik a kellő alázat,az egyik univerzum elpusztítja a másikat.

Paolo Coelho

 Nos, hát mégis Nélküled, múlik el az életem,
Pedig a fontos dolgokat, még nem mondhattam el,
Szavaim fáradt nyilak, földre hulltak az útjukon,
S amit még nem mondhattam el, már többé nem tudom.

Igen, fájt minden szavad, tudom én rontottam el,
De csak egy dolog igaz, amit nem mondtam sosem,
És most vad tüzekkel ég, a hallgatáson túl,
És örökre megmarad kimondhatatlanul.

Nézd a föld forog tovább,
És már nem bánt semmi sem,
Csak egy szó amit Neked,
Soha nem mondhattam el
Soha nem mondhattam el,
Soha nem mondhattam el

- Csak egy világ van – felelte a leány halkan – s akik szeretik egymást, találkoznak benne újra és újra. Találkoznak, elbúcsúznak és elmennek. Aztán újra találkoznak, és újra elmennek, újra meg újra, míg elérkezik az idő, amikor nem kell megváljanak egymástól többé.

Wass Albert

Komáromi János: Jó éjszakát!

Az éj terítsen sátrat
reszkető álmod fölé
s fonjon meleg takarót
nyugtalan tested köré.

Szelíd csillagok
vigyázzanak rád,
suttogják helyettem

"Szebb és jobb éjszakát!"

 I stand alone in the darkness
the winter of my life came so fast
memories go back to childhood
to days I still recall

Oh how happy I was then
there was no sorrow there was no pain
walking through the green fields
sunshine in my eyes

I'm still there everywhere
I'm the dust in the wind
I'm the star in the northern sky
I never stayed anywhere
I'm the wind in the trees
would you wait for me forever?

I'm still there everywhere
I'm the dust in the wind
I'm the star in the northern sky
I never stayed anywhere
I'm the wind in the trees
would you wait for me forever?

Would you wait for me forever?

Would you wait for me forever?

MÁV jegyelővétel reklám a 80-as évekből....

Wass Albert - Szívpalota titka

Minden szívnek van egy csodakertje,
a kert közepében van egy palota,
s minden palotában egy fekete szoba.

A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.

Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítna:
zokog, zokog a csontvázembered.)
Idegen szemektől kacagással véded,
jaj csak meg ne lássák: drágább mint a kincs!
Mások palotáit irigykedve nézed:
neki nincs! neki nincs!

Pedig:
minden szívnek van egy csodakertje,
s minden csodakertben van egy palota.
S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:
minden palotában egy fekete szoba...