A kokárda

A kokárda (szalagcsillag) kör alakú, fodros szélű, nemzetiszínű jelvény, melyet eredetileg kalapra vagy sapkára, a nők esetleg a hajukba tűztek. Franciaországból terjedt el a 18-19. századi forradalmak idején egész Európában és Amerikában.

A magyar kokárdát március 15-én, 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetét jelentő pesti forradalom évfordulóján szokás viselni. A magyar hagyomány szerint a pesti radikális ifjúság vezérei Petőfi Sándor és Jókai Mór szerelmeiktől, Szendrey Júliától illetve Laborfalvi Rózától kaptak kokárdát a forradalom estéjén. A francia kokárdától eltérően nem kalapra tűzték, hanem a kabát hajtókájára vagy mellrészére a szív felőli oldalon.

A teljes kokárda mellett elterjedt még a nemzetiszínű szalag viselete is. Ezt néhány centisre vágva, azonos szabályok szerint hordják, és sokféle hajtási variációja létezik.

A színeket rendszerint a nemzeti zászlóról veszik, tulajdonképpen egy nemzeti színű szalagot meghajlítanak. Szabály szerint a színek mindig belülről kifelé olvasandók: a zászló fölső (függőleges csíkozásnál a bal oldali) része kerül a kokárda belsejébe, az alsó része pedig a külső szélére.

A magyar kokárda piros-fehér-zöld színű (a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt jelképezi), tehát helyesen kívülre kerül a zöld. Az 1848-as pesti forradalom idején a márciusi ifjak még valóban így is használták, de Than Mór festményein is megfigyelhető, hogy a huszárok csákórózsáján is helyesen szerepel a színsorrend. Téves viszont Szendrey Júlia kokárdája, amit Petőfinek készített, hiszen ezen az olasz színek sorrendje figyelhető meg. Valószínűleg már a forradalom idején is használtak téves kokárdákat, nem mindenki tudhatta, hogyan kell helyesen hajtani.

Manapság téves történelmi berögződések, és a hagyomány miatt legtöbbször a piros van kívül és a zöld belül.

„… Ugye a kokárda úgy készül, hogy egy nemzeti színű szalagot meghajlítunk. Hogyha azt akarjuk, hogy kétoldalt piros-fehér-zöld jöjjön ki belőle, bizony itt a zöld kerül kívülre és a piros belülre. A kokárda mindig belülről kifelé olvasandó. De már 1848-ban a kokárdák többsége fordított volt. Kívül volt a piros, mert úgy csinosabb. Az olasz kokárda amit mi hordunk, mert ugye az osztrák fekete-sárga kokárdát is úgy hordták, hogy a katonának a csákóján egy sárgaréz lap volt és a közepén egy fekete gomb. Fekete-sárga. Tehát így kellene kinéznie a kokárdának.”

Jókai Mór így ír a kokárdáról:

„… Jelenleg a nemzeti kokárda a reformerek színe, a békés átalakulás embereié, mentül nagyobb e toll vagy kokárda, annál nagyobb az ő istenbeni bizodalmuk és megelégedettségök.”

1848. március 15-én a pesti forradalom estéjén a Bánk Bán előadásán Jókai Mór szónokolt a színpadon, amire így emlékezett vissza egy későbbi írásában:

„Látjátok ezt a háromszínű kokárdát itt a mellemen? Ez legyen a mai dicső nap jelvénye. Ezt viselje minden ember, ki a szabadság harcosa; ez különböztessen meg bennünket a rabszolgaság zsoldoshadától. E három szín képviseli a három szent szót: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezt tűzzük kebleinkre mindannyian, kikben magyar vér és szabad szellem lángol! Ez aztán fordított a dolgon. A háromszínű kokárda helyreállítá a rendet. Aki háromszínű kokárdát akart feltűzni, annak előbb haza kellett menni. Tíz perc múlva a színház üres volt. És másnap minden embernek ott volt a mellén a háromszínű kokárda; a Nemzeti Kaszinó urainak paletot-ján kezdve, a napszámos darócáig, s aki köpönyegben járt, az a kalapjára tűzte. ”

Forrás: wikipedia.org