Hetvenhat éves lenne az idén Montágh Imre logopédus, pedagógus, a magyar beszédtechnika kiemelkedő tanára. 1935. július 29-én született.
A nagybirtokos család kényelmes budapesti életéből került előbb származása miatt gyermekként haláltáborba, majd onnan hazatérve a kitelepítés nyomorúságába. Idővel ismét a fővárosban élhetett, de felsőfokú tanintézetbe nem vették fel, ezért titkos vágya, hogy színész legyen, nem valósulhatott meg. A gyógypedagógiai főiskolán 1959-ben szerzett diplomát, ezt követően a váci siketnémák intézetében, 1969-től a budapesti Logopédiai Intézetben tanított.
Idézet Montágh Imre önéletrajzából:
„1935-ben születtem Budapesten. Édesanyám csak szülni jött föl. Gyermekségemet szerencsére ízes kiejtésű vidéken töltöttem Csanád (Békés) megyében. Nyelvi fejlődésemhez kedvezően hozzájárult a paraszti környezetem, melyet 8–9 éves koromig élvezhettem. Édesanyám érmihályfalvi, édesapám aradi kiejtéséből az enyhe magánhangzó-hajlítás, s ha akarom, a zárt ë használata megmaradt számomra. Hányatott gyermek- és ifjúkoromról nem akarok szólni, mert az még mindig elintézetlen személyes sérelmem. … mélyen belém rögzült görcsök miatt tárgyilagosan szólni erről nem tudok. Tizenöt éves korom óta magam tartom el magam. A gimnázium két utolsó osztályát esti tagozaton végeztem. Jelesen érettségiztem. Érettségi után beiratkoztam a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára.”
A színházhoz mégis, más úton közel került: amatőr színjátszók képzésével foglalkozott, így kezdett beszédtechnikát oktatni.
1972-ben a Színművészeti Főiskola felkérte óraadó tanárnak. „Először nagyon féltem – bár jókor jött, mert kezdtem unni a technikát – tudtam, hogy megvannak a képességeim a személyiség kibontásához, a szövegek elemzéséhez (…),de nagyon zavart, hogy nincs művészi diplomám, nem vagyok gyakorló művész. (…) Ma ott tartok, hogy látom, művészféle vagyok én, csak nem az alkotás, hanem a bábáskodás területén.”
A Színművészeti Főiskolán végzett munkájában – a korábbi tevékenységétől eltérően – gyökeresen új volt, hogy a katedrai tekintélytiszteletet felváltotta egyfajta közvetlen, fesztelen pedagógiai légkör. Ahogy önéletrajzában is írja, együtt dolgozott a színészjelöltekkel, játékosan, oldva a feszültséget és a görcsöket, szinte egymást tanítva tanultak. Mindig kész volt arra, hogy a fáradtságot egy-egy érdekesebb gyakorlattal elűzze, a lankadó figyelmet nyelvi játékokkal felélénkítse. A hathatósabb munkát éppen a színész játékossága, a homo ludens volta szemszögéből erősítette fel, ugyanis a művészet élesíti a tekintetet, s aki birtokolja, keresztüllát a nagy szavakon, felfigyel az emberekre, meglátja őket nemcsak kívülről, hanem lelki mechanizmusaik szövevényében is.
(Forrás: Subovits István: Montágh Imre, az ember, a logopédus /Egy befejezetlen életmű tanulságai/)
A Színművészeti Főiskolán, csakúgy, mint másutt tartott előadásaiban azt tanította, hogy a szóbeli és viselkedésbeli megnyilvánulás az ember maga. Cikkeket írt a magyar beszédművelésről, retorikáról, amelynek kiváló képviselője volt. A nyolcvanas évektől a rádió és a televízió ismertette meg a szélesebb közönséggel. Ezeken a fórumokon tanított a sokszor elfelejtett helyes beszédre, s annál is többre: az emberi kommunikációra, a gesztusok erejére. Televíziós sorozatai kiskamaszokat és felnőtteket neveltek a közösségi létre, annak elemi szabályaira.
Életének jelentős részét a magyar nyelv szolgálata töltötte ki. Ars poeticája szerint a személyiségközpontú pedagógiáé a jövő, nem a tudáshalmazok gyarapítása, hanem az embereszmény a fontos. A legbonyolultabb jelenséget, a hangzó beszédet tanította, elsősorban lélektani elemzéssel. Célja volt a beszédjavítás és a metakommunikáció és gesztusvilág tanítása, oktatott színházban, bábszínházban, pszichodrámákban, megmutatta, hogyan kell az életet a maga ellentmondásaival megélni.
Montágh Imre kiváló szakember és kiváló pedagógus, showman, humanista és legfőképp ember volt. Ugyanazt az emberséget tapasztalták tanítványok, kollégák, barátok.Több televíziós műsorban szerepelt szakértőként, illetve műsorvezetőként és ezzel országos ismertséget szerzett.
(Forrás:nyest.hu)
1986. augusztus 1-jén elképesztő baleset következtében halt meg: Kismaroson a saját autója gázolta el. Mivel valószínűleg nem húzta be a kéziféket, a kocsi gurulni kezdett, s miközben meg akarta állítani, egy árokba lökte, majd rázuhant. Többször is megoperálták, de belső sérüléseibe két hét múlva belehalt a kórházban.
Útravaló című televíziós műsoráért 1987-ben posztumusz nívódíjat kapott.
Négy általános iskola is viseli nevét.
Főbb művei:
Beszédtechnikai ismeretek (Népművelési Intézet, 1962.)
Figyelem vagy fegyelem?! Az előadói magatartás (Kossuth Kiadó, 1986.)
Mondd ki szépen! (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1987.)
Tiszta beszéd (Calibra Kiadó, 1998.)
Forrás: ringmagazin.hu
